Eltelt néhány év...
2012 van. Sokan bíztattak, hogy írjam tovább a blogot, mert olyan hirtelen abbamaradt… Sok év telt el az utolsó bejegyzés óta, úgyhogy dióhéjban összefoglalom, mi minden történt.
Életem értelme, Luca, ovis lett, kis családunk pedig sikeresen kiköltözött Neszmélyre. Pötyi cica után Vörcit is elvesztettük, egyszerűen visszaszökött a régi házhoz, de a szomszédék befogadták, és nagyon jó sorsa van… Lett egy csomó kecskénk (róluk sokkal többet találhatsz a www.gerecsekecske.wordpress.com oldalon), és a nyulakat tavaly ősszel nagyjából mind eladtuk, pedig elég sikeresnek volt mondható a törpenyuszi állomány. Jelenleg két törpenyuszi van, Tulipán és Bóbita, kosorrú szatén törpék – csak Luca kedvéért. Vannak húsnyulak, de ők a megélhetési nyulazás (hústermelés) kedvéért vannak, az is igaz, hogy az anyanyulakat soha nem bántanám.
Macskalétszámunk jelenleg két főből áll. Egy újabb Vörci (már ő is két éves, Első Vörci miatt érkezett) és Szerafin, aki az ÉN macskám, egy meseszép kék kandúr- ő is két éves. Többen voltak, de egy bizonyos eb közbelépett…
Kutyák…
2011 májusában Cinegét el kellett altatatni, hihetetlen veszteség volt mindannyiunknak, de a viharoktól való félelme egyre inkább kezelhetetlen rohamokká alakult át, én pedig nem tudtam az állandóan menekülő, szabaduláskor önmagában is kárt tevő kutyának állandó felügyeletet biztosítani. Elment. Soha még ilyen tökéletes küllemű magyar agarat! Agarak közül tehát Delfin maradt, tisztes öregkorban. Egres hosszas hányódás után, és az Agármentők segítségével végleges otthonra lelt Németországban.
Bátor kutyának két fajtatiszta alma született 2010-ben és 2011-ben, az apa mindkét esetben ugyanaz volt. Kitűnő vérű kiskutyák születtek, szerencsére mindenki jó gazdát talált. Erősebb (sokkal erősebb) vadászösztönnel rendelkeztek, mint Bátorka, aki viszont egyre „bátrabb” és verekedősebb lett, egyre nehezebb volt a csapatban tartani. Egy kedves idős somogyi vadászbácsié lett végül, és Hofi nevű munkamániás lánygyermeke maradt itthon. Hofi 2011 április 16-án született, és a 2011/2012 vadászszezont már végigdolgozta….
Lett egy igazi spánielünk is, Kuksi, aki 2010 Húsvétkor látta meg a napvilágot Ausztriában. Egy sikeres és emlékezetes szarvasbőgés után kaptuk meg, hiszen Picike elvesztése óta nyúzott Luca egy spaniért, és én sem voltam ellene. Kuksi cobolyszínű szuka, igazi köcsög spániel, de nagyon jól dolgozik, eszményi vízivadas és kitűnően együttműködik hajtásban a vizslával. Sokszor gondoltam úgy, hogy keresek neki gazdát (tényleg bunkó tud lenni), de maradt…
Cucus. Lassan már halhatatlan Cucusunk persze, hogy még megvan, szokásos csaholós létezésében. Kicsit öregebb, kissé elnyomott, de töretlen lelkesedésű. Talán kicsit lelassult és visszahúzódóbb lett, de ez a fiatalok tolongása miatt van. Ráadásul 2011 őszén születetett 4 kicsinye, akik közül egy fekete maradt csak meg, Gyöngyike, Luca kiskutyája. Nem egy szépségideál, az apa egy szálkás tacsi, de icurka maradt, mint egy yorkie, és Luca imádja…
És a nagy szerelem, akit annyira szerettem, hogy el kellett engednem. Lotti, a hannoveri véreb. Nem tudom kifejezni azt, mit adott nekem az a kutya, és milyen hálás vagyon neki az eltöltött hónapokért. Az Élet közbeszólt, más munkaköröm lett, és Lotti így munkanélkülivé vált. Befordult, mellőzöttnek érezte magát, ami nagyon nem tett jót neki, gazdát kellett keresni, akivel mindennap az erdőn lehet, és vércsapázhat tovább, követve azt a munkát amit én fektettem belé. Sokat tanultam tőle, és ha egyszer adná az Ég, hogy újra vadászhassak, hivatásszerűen, megint szeretnék egy „hano”-t.
Jelenleg nálunk él két menhelyi kutya is, ideiglenes befogadóként. Angel, a staff szuka fajtájának minden előnyével és hátrányával. Ha nem lenne sok „ha” a közös életünkben, maradhatna, képes lenne a staffis álmom betöltésére. De sem a macskák, sem a kecskék, sem a nyulak nincsenek tőle biztonságban, és ő az a fajta kutya (mint Lotti volt), akit nem szabad csak kennelben tartani. Gyönyörű, értelmes, intelligens, gazda és gyerekközpontú, de vannak dolgok amikről már nem lehet lenevelni.
Sütike valamelyik felmenője staffi volt, de ő állandóan ugat és imád kecskét kergetni, kerítéseken átbújni és mindig bajba kerülni. Osztozik Angellal a nagy kennelen, jól kijönnek egymással, de igazi gazdira van szüksége, mert így el fog kanászodni. Kissé aktív a drágám… Jó lenne, ha megoldódna a sorsuk, mert a kennel, ahol élnek, eredetileg nem kennelnek épült, hanem kecskeovinak, és néhány héten belül be fog népesülni…
Jómagamról csak annyit, hogy visszatértem a kutyatápos vonalon a kutyások világába… Napi 12 órát melózok, előtte-utána pedig a gazdaság, a gyerkőc és a kutyák… Rengeteg, de minden nap van valami, ami széppé teszi a nehéz órákat, és így érdemes csinálni…
Mindenféle búcsúk - In memoriam Pötyi és Herby
Herby a varratszedés után teljesen magához tért, olyan lett, mint a műtét előtt. Életvidám, bohóc kutya, gyakorlatilag az éjszakák kivételével kinn élte az életét. Eljött velünk végre sétálni, de a pórázt nem tűri, és annak híján állandóan a főútról kellett összeszednem, ami nem egyszerű,mert mivel újra egészséges, nem behívható... Ebből lett a baj: összetalálkozott a szomszéd fiatal közép ázsiájával, aki csak játszani akart... Herby alákerült, a kölyök meg teljes súlyával ránehezedett. Herby szó szerint kiugrott szemekkel került elő alóla.
Teljes pánik. Luca semmit nem értett az egészből, a közép ázsia sem, Herby meg két mellső lábával kapkodott lelógó szemei felé... Rohanás a dokihoz, Lucát előtte biztonságba helyezni - ilyenkor csak a műtét segít. De nekünk már az sem... Herbyt el kellett altatni...Nem csak a szeme sérült a kiskutyának, hanem belső vérzése is lett es több csontja tört.
Luca nagyon nagyon sokat sírt utána, de megértette, hiszen látta, mi történt... Szegény kicsikém.
Pötyi cica is meghalt. Először "csak" eltört a lába, jó két hete. Azzal még nagyjából el is volt, három lábon élte az életét, jött - ment, ahogy szokott. Azután két napig nem került elő, úgyhogy elindultam megkeresni. Egy bokor alatt találtam meg, kis fészket kapart magának. Összeszedtem és hazavittem. Két napig egyfolytában aludt, csak enni és inni kelt fel... Es harmadnapra elkezdett menni a hasa. Egy hétig kínlódott véres hasmenéssel (macska parvo), de elvitte, hiába a gyógyszerek, folyadékpótlás, Luca gondoskodása. Nem sok macska éli túl.
Blanche is elutazott. A kis lökött egyre hangosabb és "kártékonyabb" lett. Igazi kis romboló cirkáló, Taxi kitűnő diákja. Egész egyszerűen elegem lett az állandó csaholásból lyukásásból, a szeméthalomból az udvaron, amit hazahordott a szomszédoktól. Egy kisgyerekes családhoz utazott, kaukat tenyésztenek, a két kislánynak meg nincs kiskutyája... Arra tökéletes. A visszajelzések szerint megregulázta a kaukat, de minden nap ki is akasztja őket rendesen. Nem csodálom. Rézi viszont újra kinyílt, kedves, aranyos kis mini vadászkutya lett belőle és Cucussal nagyon jól elvannak. Az öreglány kedves barátnője, sokat játszanak, vagy csak heverésznek egymás mellett a napon, a homokban. CSend van, nyugalom, nincs ok nélküli riadóztatás. Újra mi vagyunk a béke szigete.
Szegény Herby - Búcsú Taxitól
Én még kutyát annyira szenvedni ivartalanítástól, ahogy Herby teszi, nem láttam. Egész nap csak rángatózik, annyira viszket és fáj neki a helye, de vakarni nem tudja, mert nem éri el, nyalogatni meg szintén nem, mert Luca kinőtt bugyijaiból minden napra jut neki egy... Fekszik a dobozában, vagy az ágy alatt, vagy valamilyen sötétebb lukban, és sajnálja magát. Ha kiviszem, kis gödröt ás a hóban a seggével, és beleül, ahogy a tyúk ül a tojásaira - csak hát NEKI már nincsen tojása. Sajnálom szegényt, de nem tudok neki segíteni. Az azért biztató, hogy eszik (mit eszik, úgy nyomja befelé a főtt csincsilla combokat, hogy nem is hinné az ember, szobacirkálóról van szó) és tegnap óta van kedve kicsit mászkálni az udvaron... Gondolom, Taxi távozása is sokat nyom a latban, most végre megint a lábam mellett lehet, onnan kuksizhat kifelé a többiekre, és nincs, aki ki akarná onnan túrni.
Amúgy most, hogy Taxi elment, a két szőrgombóc is kinyílt. Rézike is oda mer jönni hozzám (néhány hete feltűnt, hogy magányos lett, kiderült, Taxi bántja féltékenységből), egyre boldogabb a kis szerencsétlen. Cucus teljesen meg van elégedve a fejleményekkel, néha azért nem ártana, ha Taxi elnáspángolná,mert fejébe szállt a dicsőség - holott napok óta kinn alszik. Bátor első nap, szombat este furcsán viselkedett, mindenféle zugokat fürkészett, hogy hol van a haverja, és kicsit kedvetlenebb is, de helyre fog állni az agya, csak jussunk ki kettesben egy hosszabb sétára. Amúgy gondolkodtam, hogy Blanche is kellene, hogy új gazdihoz kerüljön, de úgy néz ki, abba Rézi belepusztulna, egyszerűen olyanok ők, mint két test, egy lélek. Ez akkor igazán látványos, amikor Blanche nem jön el sétálni, Rézi a tesó nélkül olyan kis bizonytalan lesz, lemaradozik, nem játszik, nem hetyke és kíváncsi, mint amikor a kis fekete-fehér jön velünk.
És Taxi? Köszöni, jól van. Az ismerkedés első percei nem voltak békések, jó kis hörgés-morgás idegeskedés volt a sráccal. De amint a kan tacsi rájött, hogy Taxi nőből van, fordult a kocka. Váll váll mellett kísérgette az udvarban, mindent megmutatott neki, és buzgón udvarolt. Taxi már első éjszaka megtanította új gazdáját, mit jelent vele élni: állítólag az udvaron lévő fűrészgép némely alkatrészét lebontotta, de a gazda megbocsátott. Amikor meglátta a kutyát az autómban, azonnal beleszeretett - mert Taxi, ismerjük be, gyönyörű, szép, okos, és olyan nagyon igazi szálkásszőrű tacskó lány!!! Luca is beleegyezett, hogy Taxi elmenjen a "vadász bácsihoz", miután többször végignézte, ahogy a tacskó nyúzza a kedvenc macskát vagy éppen a tengerimalacokat próbálja kivégezni. Nem sírt, csak annyit kért, látogassuk meg néha, és ha lesznek Kistaxik... Majd meglátjuk. Bűbájos kutyák, de ha békességet akarok a falkán belül, rendet a portán, és nyugalmat, együtt-foglalkozást a kutyákkal, akkor nem kell tacskó... Vagy szigorúan kennelezve, de abba meg szerintem tönkremenne, amekkora kis professzor lélek. Hiányzik, na, de jobb, hogy nincs itthon...
Powderpuff Herby
Nem ettem meszet, de amikor ismerős a börzés fórumon írta, hogy egy chinese crested keresi uj gazdajat, hogy mentett kutya és hogy szőrös, no, azonnal igen-t mondtam.
Másik ismerős fiatalember kutyakaja-terítés közben eldzsasszolt érte világ végére, két napig fuvarozta, és végül ma kora délután beállított vele....
Hát mit mondjak, tünemény. Csak közepesen szőrös (levágták a szőrét a mentés után), fehér, halvány krémszínű néhány folttal és ezüst fülekkel... Gyönyörű. Kicsit félénk a többiekkel, az én fenekemből ki nem szállna, de fel fog oldódni.
Csak iszonyatosan büdös, még Gida sem volt ilyen kanszagú, a legbetegebb napjaiban. Úgyhogy Herby jövő hét elején megy ivartalanításra, a kis golyszliktól megfoszttatik... A nagy szőrében úgysem fog feltűnni senkinek.
Lucával kijön, illetve nem zavartatja magát tőle, pedig a csj, mióta meglátja, úgy pörög, mint egy búgócsiga. A kutya csak figyeli.... Azon versenyeznek, ki bújjon mellém, mert ez a kis szőrös, természetesen, feljöhet az ágyamra...Majd este, ha Cucust beengedem, átviszem a kutya szobába, így szegény öregasszony nem fog jobban megzakkani, mint amennyire már megvan. Mert természetesen már most gyűlöli Herbyt.
A macskák is levegőnek nézik, undorrqal vegyes utálattal szemlélik a kis urit, de ezzel sincs semmi baj.
Kifésültem, és tök szép fluffy lett a szőre, ki is nézett valahogy, de persze Luca miatt már ez is elmúlt. Az agaraknak így is nagyon tetszik, remélem, a jó erős kanszagra a kutyaszobában végre beindul a tüzelés...
Úgyhogy megint eggyel többen lettünk. Csak így tovább!
Eltelt egy hónap...
Eltelt egy hónap, sőt, lassan a február is. A szőrgombócok nőnek... Az agarak futnak a téli havon, lassan várom Cinege tüzelését. A párja végül mégis Belátó Barka lesz... Delfin össze-vissza áll a tüzeléssel, ha nem oldódik meg a helyzet hamarosan, nem lesz többet kiscsinye.
A szezonban voltunk néhány hajtásban Bátorral, alapjában kellemeset csalódtam benne. Nagyon jól teljesített, úgyhogy "igazi" vadászkutyává lépett elő.
Nagyon élvezte a munkát, és már itthon is sokkal normálisabb. Most már csak fedeztetési partnert kell neki találnom, mert a munkája alapján több érdeklődő is van kölyökre.
Közben Taxiról is döntöttem, keresnem kellett neki egy új otthont, ahol az eddig megtanultakat kamatoztathatja. Hazamegy hát Vértestolnára, egy hat éves dolgozó kan mellé, párnak. Már nagyon várják!
A hófehér dán csinink elpusztult, de érkezett egy fehér-halványszürke tengerimalac a csapatba, az arany aguti bak nagyon szerelmes bele. Jó lenne, ha már lenne kismalac, Luca állandóan nézi őket, hátha.
Ja, és állítólag érkezi ajándékba egy powderpuff kan, mentett, rossz sorsú. Nem ettem meszet, de neki nem bírtam ellenállni...
Szőrgombócok
Most jöttem rá, hogy róluk még nem szóltam. Lucát is és engem is nagyon megviselt Picike halála, sürgősen nekiálltunk spancit keresni... Egy igen kedves ismerős azután beállított egy nagy dobozzal, benne két édes kis üngyi-büngyi kutyussal, egy fehár narnacs (Rézi) és egy fekete fehér babával (Blanche)... Szóval van két lógófülűnk, imádnivaló kis gombócok. Rézi a nagyobb, akaratosabb, kíváncsibb, Blanche csendes és visszafogott ( Luca kutyája lett). Majd meglátjuk, mi nő ki belőlük... Ami a lényeg, bírják a hideget, nem félnek a macskáktól, és mindenki szereti őket...
Békés Ünnepeket!
Na szóval, minket sem került el a Karácsony. Az elmúlt hetek eseménydúsak voltak, de semmi kirívó nem történt, illetve miden napra jut valami... Bátor előrébb lépett a vadásziskolában, de valószínűleg megragad a szinten, Taxi átvette a csapat vezetését Babytől, akit száműzött - szegény Cucus a kert egyik legeldugottabb zugában tölti a nap nagy részét, bár ha hideg van éjjel, bejöhet. Az agarak kinn dekkolnak a kennelben, éjszakára ők is bejöhetnek, Delfin cidrizik, reszket, Cinege jól érzi magát. A két kis szőrgombóc meg állítólag nől, de én nem látom rajtuk...
Ja, volt itt három kiskutya, valami jótét lélek szedte össze őket, azután kikönyörögte, hagy legyenek nálam néhány napig. SOHA, SOHA többet...Extra mennyiségű bolhát zúdítottak rám, így a Jézuska is kénytelen volt új bolha ketyeréket hozni...
Közben kitaláltuk, hogy Cinegét talán mégis CSerihegyi Befogoddal kellene befedeztetni, csináltam róluk (a három agárról) tuttti képeket...
A családról is sikerült néhányat készíteni, végül is Karácsony van...
Ja, és készült a vakarcsokról is, ők és Taxi nem látszanak a családi képen... Na, szóval, mindenkinek szép Ünnepeket, majd még jelentkezem...
Az élet kevésbbé napos oldala
Az elmúlt néhány napon annyi minden történt, hogy az már sok... Nem is tudom, hogyan kezdjem... AZ elejéről???
Ugyebár, a kisvizslák közül egyet meghirdettem, Bettinot, aki visszahúzódó és kicsit félénk volta miatt "talán" kevésbé alkalmas a vadászatra, mint Szofika. Bettinónak lett is gazdája, egy ötgyermekes (!!) állatbolond családba került, jó ismerős szomszédja, tehát leinformálhatóak. Maradt Szofi, akivel mindenféle helyzetben elkezdtem gyakorolni. Nagyon kis ügyes: amikor a kukoricatarlón eltévedt, mert nem látott ki a szárak közül, hanggal jelzett (felugatott), és nem kellett elindulnom megkeresni. Szóltam neki, ő meg a hangom alapján megtalált. És végre (bár neki kissé korai) belement a vízbe, mert vadkacsákat látott... Magától, szépen, nem beleesve. Egy alig 10 hetes kutyától ez hatalmas teljesítmény...
Aztán eljött a rettegett nap, és valaki szeretett volna vadászatra kisvizslát venni. Összeszedtem magam és eladtam Szofit. Jó helyre került, és úgy vitték el, hogy előtte kipróbálták, mit tud. Természetesen hozta a formáját, nekem meg a szívem akart megszakadni, de a pénz sajnos nagy úr... Ráadásul Luca már Bettinót is nagyon megsiratta, Szofi távozásával kiakadt, még az sem enyhítette a fájdalmát, hogy Bátort visszahoztam (továbbra is gondok voltak az eredeti tulajnál). Bátor marad, mert Luca vele vígasztalódik, aztán meg talán sikerül bedolgoznom annyira, hogy elmenjen vadászaton és ne valljak vele szégyent...
Az igazi katasztrófa ezután történt, ahogy Szofival kigördültek a vadászház kapuján: Picikét, minden idők legkedvesebb spánieljét elütötte egy autó... Nem akarom részletezni a cselekményt, igazán senki nem volt hibás, vagy mindenki (?), nem tudom, és már nem is érdekel. Picike azonnal meghalt, egy kis nyikkantása nem volt. Luca végignézte a szörnyűséget, és mi ketten csak sírtunk még órák múlva is. Hihetetlen, ami történt, de megtörtént, egy olyan fiatal kutyával, aki bebizonyította nekem, hogy a spánielek nem "hülye kis hisztis haszontalan jószágok", de jópofa, kellemes-kedves társak és ha kell, kitűnő vadászkutyák. Rettenetesen hiányzik Picike, Luca nagyon szenved, újra bepisil, úgyhogy megoldást kell találnunk, de ő csak egy fekete-vörös kisfiú spánielt szeretne, semmi egyéb nem vígasztalhatja. Azt már megértette szegény, még Gida halálakor, mit jelent az elmúlás, és tudja, Picike nem jöhet vissza, de szeretne egy ugyanilyen kutyust, és őszintén szólva, én is... Ezt kérjük a Jézuskától, de mivel Ő is a vásárlóerőből ért, nem hiszem, hogy lesz a közeljövőben ilyen kutyusunk...
Esik az eső
Szakad az eső, ha jól számolom, harmadik napja. Baby megunta a kosárban való szorongást,és tüntetőleg elvonult, elbújt a tornác és a homokozó találkozásánál, a kisállatoknak félretett lucernabálákhoz. Ha hívogattam, akkor meg csak ült ott és megvetően nézett rám. Hát igen, nem is olyan régen még majdnem teljesen szobakutya volt, május óta meg csak kinn lakhat. És most hideg van, esik, és amúgy is utálja a pórnépet. Megértem, ennyi idős korban nem könnyű váltani (bár akkor nekem miért kell állandóan alkalmazkodnom a romló életkörülménykhez?)Lényeg a lényeg, éjszakára beengedtem. Persze, első két nap udvariasan es kicsit félénken közlekedett, azonnal húzott a helyere, ma este már vigyázállásban ült az ajtó előtt és nyünnyögött... Nem sok idő kell majd neki, és át fog költözni a kijelölt pokrócról az ágyunk mellé.
Picikét is beengedtem. Valamelyik nap, bár éppen az eső nem esett, teljesen elázva ért haza a Dunáról - szerencsére ilyenkor is bemegy a vízbe az apportért, tényleg jó kutya lesz belőle. Óvatosan jött be, az ajtóknál nagy bíztatással, hiszen ide soha nem tehette be a lábát. Benn rendesen lefeküdt, egy helyben maradt a kutyapokrócon, aztán amikor beültem a fotelba olvasgatni, mindent bevetett, hogy az ölembe kerülhessen: fej a térdre,egyik láb, másik láb, buzgó farkcsóválás. Persze, nem hagytam magam, de olyan édes volt... Nem szeretem a spancikat, de ő azért mindent megtesz, hogy beleszeressek. Ahogy ott ült, térdemen a feje, elnéztem TÉNYLEG bársonyos pofáját, nehéz füleit, dús szőrét és rákellett döbbennem, akik szeretik ezeket a kutyákat, igazuk lehet valahol. De megkeményítettem a szívem: majd az első éles vadászat után, majd akkor eldől... Szar ügy, mert nagyon hajlok afelé, hogy megtartsam, de nagyon sokan vagyunk...És megtartani a két "öreg" agarat, a tacskót, a mudit, a spancit és egy vizslát - nagyon sok...
Érdekes, pont a kicsik bírják a legjobban az időjárást. Csodálkozom is rendesen, de a vizsláknak egy hangja sincs, Taxi meg mindent ugyanolyan hetyke vidámsággal visel el, mint máskor. Pedig arra számítottam, majd be kell őket menekítenem - de hova? Mindhárman, amint beteszik a lábukat a lakásba, lerohanják a kisállatokat, és megpróbálják őket halálra gyötörni.A szobába meg nem akarom, hogy tumultus legyen kutyailag, a konyhába sem, és ezek amúgy is törnek-zúznak
Az agarak is bírják, egy teljes körbála széne van nekik megnyitva, abba fészkeltek be. Amíg van meleg és puha fekhely, addig egykedvűen bámulják az esőt. Majd elmúlik...
Tengerimalac in love
Nem is meséltem, van egy arany aguti tengerimalac bakom, aki helyhiány es antidepressziós okokbóla vidraszínú oroszlánfejű törpe lánnyal lakik egy hatalmas ketrecben. Ma egész reggel, amíg Luca reggelizett, abban gyönyörködtem, hogy hogyan udvarolnak egymásnak... A lány nyuszi ugrált körbe körbe, néha megbökdöste a malacot, a malac meg vidáman rohant előtte, időnként felugrott a nyúl hátára, és, nos, hmm, aktust imitált... Később, a délután folyamán, hogy azért néha pihenjenek is, kiengedtem a malacot, hagyja békén a nyulat. ere mit csinált? Befészkelte magát a "csincsis" malac ketrece mellé, és neki udvarolt, ki nem lehetett onnan robbantani. Kanos a disznó...
Cinege megint
Ma reggel, amikor kiszédelegtem a hidegbe,hogy kivigyem a kukát (mindig elfelejtem) legnagyobb megrökönyödésemre Delfin rohant elém teljesen boldogan... Rá kellett döbbenem, hogy nyitva maradt a kennel. Persze, Cinege sehol... Egész délelőtt kerestem, még jó, hogy Luca ma szabadnapos volt a bölcsiből, így együtt járkáltunk a két faluban és végig a Duna parton. Kutya sehol, bár többen látták. A mai kutyakiképzés kimaradt, kénytelen voltam úgy terülletre menni,m hogy a csomagtartó üres legyen, hatha felbukkan valahol Cine, és ha ne adj isten elütötte egy autó...Rádióban bemondattam, vadásztársaknak, gátőrnek szóltam. Azért csak el kellett menni a fácánosba, ha már elígérkeztem a lánnyal.
Délután aztán csak utólértek, hogy a kutya egy sarokkal (!!) arrébb van ideiglenes befogadónál. Azt hittem, felrobbanok, hát ezért nem találtam. A kurvinyek beosont az első nyitott ajtón, amit nyitott kapu mögött talált és állítólag befeküdt az ágyba. Teljesen oda voltak érte, hogy milyen édes, meg hoy szegény milyen éhes és hogy le van fogyva (agárnak pedig túlsúlyos...). A lényeg: hazapateroltam, kennelbe be, és ennyi. És már tudom, télen merre keressem. A kennelajtót meg lelakatoltam, mert rá kellett jönnöm, Picike ugrál fel a kilincshez, és ő engedte ki az agarakat...
Taxi
Ma át kellett volna keresztelnem Taxit professzornak. Egy héja figyelmességéből a volier tetején maradt vonszaléknak való fácán, azzal kezdtem el a kísérletezgetést. Az első egy sima egyenes volt, kb 50 méter, persze, a húzást a kutya nem látta... Olyan könnyedén végigszaladt rajta,hogy gyanús volt, nem vette-e észre valahol a madarat... A második húzást már ívesre csináltam, néhány kinn maradt kisbála mögött, és a végén a madarat egy kátyúban rejtettem el... Gyönyörűen végigszaladt ezen is, és kezdte tépni a madár tollát. A harmadikat lehúztam a patak partjára, ott a víz mentén két töréssel, egy kisebb bódé mögé. A patakparttól távolabb eső oldal mögé raktam le a madarat. A töréseket pontosan kidolgozta, meg sem állt, csak szaladt végig a vonalon, de a bódé megkavarta, pláne, mivel meg kellett kerülnie...De meglett!!! Utána már nekiadtam a madarat, hagy szórakozzon vele... Egyszerűen hihetetlen, ez a kis vakarcs miket tud.
Bátor ügyesedett, de nem vesz fel semmit továbbra sem, pedig próbáltam ezt a fácánt neki is dobni. Picikével ugyanígy jártam. El kell gondolkoznom, ki megy, és ki marad.
Újra Bátor - és egyéb vizslák
Bátor visszatért, megint. Most három napot kapott arra, hogy beilleszkedjen valahogy, de nem fog neki sikerülni, már most látom. Fóbiája van, attól fél, elhagyom, és innentől kezdve elég nehéz vele. Pedig ha látó és/vagy hallótávolságon belül vagyok, az ugrálást leszámítva ideális kutya, szeretreméltó és igyekvő.
Kivittem a fácánosba, hogy ismerkedjen a vaddal. Klasszikus, szép stílusban mozog a területen, minden érdekli, ismerkedik a szimattal, figyelmes. A vaddisznótól nem félt, teljes gőzzel rohant rá, de nem ugatta meg. A fácánoktól begőzölt, az már látszik, hogy meg kell tanítani állni, mert hamar beugrik, szinte csak másodpercekre áll vagy húz rá a vadra. ÉS nem vesz a szájába semmit, no apport. Ha él és mozog, az más: a zsákmányszerzés dolgozik benne... Azbaj, hogy három éves lassan, és míg az állásra rá tudomvenni praktikákkal, ha nem szeret apportozni, arra már nehéz lesz megtanítani. És az egyedülléttől való félelme miatt jobb, ha nem birkózom vele újra. Holnap még kiviszem, de valószínűleg megy oda, ahonnan jött.
Érkezett vele egy hathetes kölyök, bár nem az övé, hát az valami igazán jóvérű kis kutya. Úgy hajtotta a madarat a kertben, hogy olyat még nem láttam ilyen picike kutyától. Első délután Lucababa adta neki az ívet, úgyhogy hamar beilleszkedett a családba és megtanulta a nevét, bár Taxi és Baby basáskodott felette. Első este benyomott egy felnőtt adag kaját a kis lökött... A fácánosban pedig egész nap jött-ment, erőtől és akarattól duzzadón,bátran. A disznókat is megugatta... Lehet, hogy megtartom, ha nem akarják megvenni. Elneveztem Szofinak.
Csatlakozott a vizslákhoz még egy kölyök, de ő csak két nappal később érkezett. Ő is életrevalónak tűnik, most a két kicsi birkózik egymással. Ez az újabbik kiskutya a Betty nevet kapta. Ezt is kiviszem majd a kertbe, és megnézem, melyik a jobb, mert az megmarad... legyen végre vadászkutya itthon, mert Picike csak a vízben professzor, Taxival meg mit kezdjek fácánozáskor? Bár amilyen vére van, tegnap Pertut is leverte a zsákmányról...
Vörci
A mai nap azért mégsem a kutyákról szólt. Tudtam mindig, hogy azért a macskák sem teljesen hülyék, és szeretem is őket, de Vörci teljesen elképesztő. Amerre megyek, mindig jön utánam (már ha a környéken van és kedve tartja). Ha átmegyünk a szomszédba, jön velünk, nem zavarják a mindenféle rendű és rangú állatok, sem emberek. Amikor kiviszem az ebeket futni, ha teheti, beül ő is az autóba, úgy kell kitessékelni. Ettől függetlenül nem szobacica, nem szeret ölben lenni, hanem szabad és igazi macska intellektüel.
Szóval, ma, miután az autó behalt, gyalog indultam a Lovardába a lánnyal, Taxival, Cucussal, Picikével és... Vörcivel. először úgy gondoltam, csak a szomszédig kísér, de eljött velünk az Lovardáig, magyarul két kilométert sétált, ügetett és ugrált mögöttünk. És bíztatni sem kellett. Jött a maga tempójában, ha elveszített minket, nyávogva kért, hogy várjuk be. Egy ponton kicsit kényes volt a dolog, ahol őrkutyákkal őrzött telep mellett mentünk el, de ott felvettem, igaz, nem tetszett neki. Végig az ártéri fák alatt, magasra tartott farokkal jött, Luca legnagyobb örömére és az én elképedésemre. A Lovardába érve fel kellett vennem (féltettem a Vikifarm lakóitól), és be kellett zárnom a fürdőszobába. Visszafelé nehezebb volt a helyzet, nem is akart annyira jönni (jóllakott macskakajából, meg mindenféle váratlan nehézségek jött közbe: traktor, teherautó, rakodók, es Egres is, aki úgy döntött, inkább visszaköltözik hozzánk...Egyszer majdnem el is vesztettem a cicát, nagyon lemaradt, valamtől megijedhetett, de Luca visszament érte. Később, az őrkutyáknál újra felvettem, de addigra letisztázta magában, hogy tényleg velünk akar jönni, és onnan kezdve semmilyen probléma nem volt, együtt korzóztunk hazafelé.
El sem tudom mondani, milyen érzés egy macska barátsága, de tényleg meglepett ez a kötődés. Nagyon szeretem őt, mindig is kedveltem, de óriásit nőtt a szememben ma...
Taxi
Nem tudom, szégyen-e a kutyalopás, de én loptam egy tacskót. Eredetileg kettőt szerettem volna allopni, de csak az egyiket bírtam megfogni...
Mentünk hazafelé a faluban, amikor elém penderült két iciri piciri tacsi, egy vörös és egy vaddisznószínű. Ojjé, már ugrottunk is ki a kocsiból, de a vörös elszaladt, és fényes nappal az utcán, a szomszédok szem látttára nem érdemes kiskutyát lopni. Taxi beült az életünkbe.
Nem járt velünk rosszul: férges volt és bolhás és éhes és rettegett mindenkitől. Most már az rágcsálók réme, a vaddisznók és fácánok ijesztgetője, a macskák regulázója. Imádnivaló, pofátlan, eleven és harcos kis jószág. Magyarul: marad.
In memoriam Gida
Eltelt jó néhány hét a legutóbbi bejegyzés óta. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy feldolgozzam Gida halálát. Gida nyáron nagyon megváltozott, gyakorlatilag pánikbeteg lett. Állandóan próbált utánam jönni, bármerre mentem, és egész napokat töltött el azzal, hogy a kennelből kipréselje hatalmas testét - általában sikerrel, de ennek mindig sebek voltak a jutalmai. Újabb és újabb barikádokat emeltem a kennel köré, de újra és újra kiszabadult, azután (ha nem voltam otthon) céltalanul kóborolt az utcákon, a főúton, vagy valamelyik szomszéd kertjében. Ha valaki rossz szándékkal közeledett hozzá, csak álldogált és reszketett - hatalmas kutya, rogyadozó lábakon. Ritkán volt már csak régi Önmaga, ha elmentünk sétálni és zsákmány került a szeme elé: ilyenkor néhány pillanatra a fiatal, sikeres Gida volt... De aztán eltelik néhány perc, és zihálva, megverten, fáradtan kerül elő. ez már nem Ő volt, és láthatóan szenvedett, bár nem fizikailag, sokkal inkább lelkileg. A viharokat napokkal előre megérezte, a pánikrohamai ilyenkor csúcsosodtak ki: karmait tövig lekoptatta a beton kaparásával, és a szája, ínye vérzett, ahogy a kennel drótját tépte. És mindig sikerült széttépnie a keítésdrótot, lefeszegetnie a rácsokat. Kora tavasszal ivartalanítottuk, hogy prosztata gondja javuljon és hogy furcsa, felvett szokásai enyhüljenek, hiszen már tavaly nyáron is gondjai voltak, néha bepánikolt, de ez nem volt állandó állapot. Az ivartalanitas csak a prosztata és vizelési problémákat oldotta meg, idegrendszere tavasztól folyamtosan gyengült. Az állatorvossal együtt kerestük a megoldást, vizsgálat-hegyek, de végül megszületett a döntésem: aludjon el szegény Gida, örökre. Nehéz döntés volt, hiszen az Őzugrató Kennel mindent neki köszönhet, és sokáig vacilláltam, mit tegyünk. A végleges döntésem akkor született meg, amikor az egyik vizsgálaton újabb daganatos csomót találtunk az oldalán... Gida elment. Vigyáz ránk, ott van velünk minden nap. Nagyon hiányzik, de ma már tudom, ól döntöttem. Nem kísért rémálmokkal, hanem mindig szép álmokat hoz nekem. Amikor először léptem be a kapun nélküle, a lányok keresték, de másnap mintha kicserélték volna őket: Delfin játszik, mint egy kölyökkutya, éveket fiatalodott, és Cinege nem szökött meg azóta. Valószínűleg nyomasztotta őket az Öreg állapota, én meg ezt eddig nem vettem észre... Szeretem azt a kutyát. Olyan agaram már nem lesz, mint Ő. Mindent, amit kuya elérhet, megtett nekem, értem. Életem legszebb éveiben ott állt mellettem, hatalmas fejét nekitámasztva a csípőmnek, és úgy nézett rám. Ő volt sokáig az egyetlen állandó férfi az életemben, és a leggyengédebb is. Hiányzik, de tudom, találkozni fogunk, addig pedig halhatratlan lelkével vigyáz ránk.
Cine tüzel
Na, már megint nem volt eseménytelen a néhány eltelt hét... A welsh terriert visszavittem oda, ahonnan jött, miután bebizonyította, hogy a vaddisznóknál jobban érdekli a lányom spánielje... Teljes volt a csalódottságom, három havi küzdelem a nagy semmiért... Picike, a spanci, viszont nagyon jó. A fácánoskertben megőrül a madarakért, fog is végre, és a vaddisznó is érdekli, ha helyesen nyúlok hozzá, jó vércsapázó is lehet a madaras kutyából. Most vele kell sokat foglalkoznom. A mudi szukát is kivittem disznózni, ugyanolyan hévvel csaholja, mint más, terelésre szoruló állatot, vele sem lesz gond. Cinege azonban hazatért, és betüzelt. Elég nehezen bírom, de hosszas és gyors keresgélés után végre találtam neki egy kant, Belátó Barkát, remélem, összejön a frigy. Nagyon kellene. Abból az alomból is meg kellene tartani egy szukát, és egy kant is, de valaki másnál, csak az én nevemen, ahogy szoktuk. Szép az a kutya, kár, hogy csíkos, de nem lehet minden tökéletes, pláne, ha golyói vannak. Cinege, mióta visszajött, kétlaki életet él: nappal kinn van a lovardában, éjszaka itthon, így nem kell állandóan a szobakennelben rostokolnia. Igaz, a loviban is vagy a boxban van, vagy meg van kötve, de napi háromszor megy a többiekkel sétálni, és ezt nagyon élvezi. Kicsit le is fogyott, de ez nem hátrány. Most abba kell hagynom az írást, megjött a lányom, és ilyenkor nem lehet koncentrálni. Bocsesz.Cinege visszatér
Na, egy hétig bírta az új tulaj Cinegét. Minden mesésen alakult, csak én éreztem úgy a kezdetektől fogva, hogy valami gáz lesz. Kérésem ellenére első naptól fogva elengedte a kutyát, kennel nem volt neki, éjjel nappal szabadon közlekedtek. Ez nem is lett volna gond, ha mondjuk Delfinről lett volna szó. Cinege egy hét múlva eldöntötte, kihasználja a szabadságot és a fegyelem hiányát, és lelécelt. Állítólag 8 órán át keresték (mi ez a négy napos rekordunkhoz képest!) és amint megtalálták, már hozták is vissza.
Nem örültem a helyzetnek. A srác pontosan tudta, mit vesz. A szájába rágtam, a fedett kennelt, a hosszú póráz hazsnálatát és hogy újra kell tanítani a behívást. Nem tartotta be, garanciálisan pedig nem vagyok terhelhető, hiszen ha egy mosógépet hozott volna hasonló körülmények miatt egy boltba vissza, kiröhögték volna. De persze Cinege nem egy mosógép. Pénzt visszaadtam, kutya visszatért a szobakennelbe. Jól érzi magát itthon, pedig semmivel sem jobb az élete, mint volt, bár változatosabb, mert hosszú órákat tölt a lovardában, igaz, megkötve, de amikor elengedem, nagyokat sétál a többi kutyával. És utána mindig élvezi a hazatérést. Eddig nem lépett le a kennelből sem, nemhogy az udvarból, bár sok esélyt nem kap. Lehet, tényleg örül, hogy újra velünk lehet, Luca mindenesetre nem tud vele betelni.
Ráadásul tüzelés elején van a kis drága. Be akarom fedeztetni, azután ivartalaníttatom, Ha most sikerül majd jó kant találni, akkor pont Karácsony idején lesznek a kölykök elvihetőek, ami nem is rossz időzítés. És valamikor akkortájt kellene fedeztetnem majd Deflint is, utoljára...
Cinege elmegy
Hosszas lelki tusa után úgy döntöttem, hogy Cinegének gazdát kell találni. Teljesen becsavarodott, ennek tudható be az állandó szökési mánmiája is. Túl zajos helyen élünk, és ez a kutya gyűlöli a hangokat. A szökés mizéria miatt azonban le kellett sittelnem, egész nap a szobakennelben csücsült, napi maximum egy óra mozgást tustunk neki biztosítani. Ez pedig nagyon kevés.
Meghirdettem. Volt néhány érdeklődő, de összesen ennyi, és én is sokat vacillátam. Azután egy ismerős a lovardából jelentkezett, hogy szeretne agarat vanni... Elhívtam, megmutattam neki mindenkit, kimentünk próbavadászatra, a végére csak Egres és inege maradt. Cinege mellett dötött.
Örültem és nem is. Jó helye lesz, hatalmas területtel, egyetlen másik kutyával, két lóval. Vadásznia kell és kutyának lennie, és az újgazdi mindent úgy tesz majd, ahogy én mondom. Szóval minden rendben lesz.
Az elválás nehéz volt, Luca végig sírta az egészet és könyörgött, hagy mehessen Cinegével. Én is sírtam amikor már csak a kislány látta. Szegény, azóta minden reggel úgy ébred, hogy mikor jön haza a kutya... em tudja elfogadni a helyzetet.
Közben Cinege babesiás lett, de a srác betartotta, amit kértem, és így állatorvosi beavatkozással, de sikerült megfogni a kutya betegségét. Most újra vidám, és azt hiszem, egyáltalán nem hiányzunk neki.
Ő viszont nagyon, nekünk.
Vér - golden
Na, a hétvége sem volt eseménytelen. Csütörtökön visszavittem Bátort, a vizslát a gazdájához, erre pénteken befutott egy segélykérés a komáromi Rex Egyesülettől, mi szerint van egy talált golden kan, kellene neki egy hely, ahol a gazdi jelentkezésééig meghúzhatja magát. Persze, jöhet, hiszen a goldenek angyaliak!
Már akkor fel kellett volna figyelnem arra, hogy gáz lehet, amikor átvettem a kutyát. Lefeküdt a hátára, de nem azzal a mosolygós dögönyöző pózzal, hanem azzal "védekezem, ha megtámadsz", kicsit görcsösebb, zártabb pózzal. Ettől függetlenül semmi baj nem volt, azon kívül, hogy össze vissza ugrált a kocsiban, Lucababára a szívbajt hozva... Következő intő jel: megálltunk a kocsival, kutyát kiszállítottam, majd vissza (hátha kell pisilnie, azért olyan bolond), erre alaposan odakapott a csuklómhoz, be is durrant azonnal. Ráhagytam, szegény kutya, pánikol...
Otthon minden rendben ment, annyit leszamítva, hogy kinyalogatta a lelket egy macskámból (csupa szeretetből addig nyalta és rágcsálta, amíg megdöglött) és őrületbe kergette a kutyáimat, élükön a spancival, akit, miután a macsek kinyúlt és a többi elmenekült, kinézett magának babusgatásra. Az éjszaka eseménytelen volt, holott megérkezett a menetrendszerinti vihar, de a golden nem bánta.
Délelőtt már tele lett a hócipőm azzal, hogy a spancit nyúzza (az autó alá is bemászott utána, szegény már menekült a golden elől), úgyhogy ráraktam a pórázt, hogy megbeszéljük a dolgot. Első lépésként megpróbáltam odébb vezetni autótól és kiskutyától, nem sikerült. Második lépésként rövidre fogtam a pórázt és úgy próbáltam elvezetni, ez a süket dög meg simán ráfogott az alkalomra... Luca meg állt mellettem és tágra nyitotta a szemét...
Hát, agyam elborult. Próbáltam kutya módra megrázni, de szegény kutyus olyan jó súlyban volt, hogy esélyem nem volt rá, plusz a jobbik karomból ömlött a vér és használhatatlan volt. Erre a szelíd bárányka teljesen természetes módon újra ráfogott, ezúttal a kézfejemre - egy kau sem csinálta volna szebben. Itt már tényleg elöntött a harci ideg. A síró, sikoltozó Lucát beküldtem a házba és kezelésbe vettem a goldent. Mikor végeztünk, őfensége felállt, megcsóválta a farkát, megrázta magát és teljesen elégedett volt. Úgy tűnik, emberére talált végre, csak én nem voltam többé kíváncsi rá. Hívtam vadászembert (nem vette fel) és állatorvost (nem vállalta), meg a Rexeseket, hogy takarítsák el, úgyhogy végre elvitték Kisbérre. A karom vastagsága mint egy sumo birkózóé, színe mint a szivárvány, de végül nem fertőződött el és használni is tudom. Ide többet golden retriever, de még labi sem teszi be a lábát. Ha befogadok kutyát, csak olyat, amit ÉN MAGAM fogok be,mert csak egy életem van...
